Újra itt az Okuláré Projekt



Több mint egy éve csatlakoztunk Ilyés Lénárd (továbbiakban csak Leó) által szervezett Okuláré Projekt nevezetű eseményhez, mely novemberben kereken a nyolcadik alkalommal következik (0b100)!
Miről is vagyon szó? Mivel Leó a színház játékos világából való, így eseményünk sem a korallok mindennapi életéről fog szólni, hanem - ahogy azt sejthetitek - színházról, s ha ehhez párosítunk egy okulárét, akkor vaksi szemünkkel akár az olvasás tevékenységét is folytathatjuk. Párosítottuk is, s  a pexeszó lapok összeállnak. Így jön létre az esemény: a kortárs magyar dráma felolvasóestje.
Az Okuláré Projektben, melynek Leó a budapesti főszervezője, több helyszín vesz részt egy megadott nap megadott órájában. Minden eseményen három felkért dramaturg művét olvassák fel a helyszínek, melyek közül egyik a brünni Skleněná louka irodalmi teázója lesz. Az írók a műveiket egy előre megadott témára szabják. 
Nem lesz ez másként most sem. Felolvasás után persze mindenkinek számít a véleménye. Elmondhatod mi az mi tetszett, de ami legjobb, azt is elmondhatod, mi az, ami nem. Végül közösen megválasztjuk a legjobb darabot, melynek szerzője lehetőséget kap a következő eseményen való részvételen - természetesen, mint drámaíró.
És ki az a mi, kint imént említettem a felolvasással kapcsolatban? Te is, vagy akár ő! Mindenki, aki eljön, felolvashat. Éppen ezért, már folyó hét szerdáján csapunk egy előbulit, melyen kiosztjuk a szerepeket, a műveket papirosokon kinyomtatott formában, na meg persze elolvassuk is, elpróbáljuk, hogy tiszta, s érthető beszéddel állhassunk majd közönségünk színe elé november 9-én november 11-én.

Tehát szerda esti program – pipa:

19:00 — Café Tungsram, Kapucínusok tere

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése